Ebben a cikkünkben most azoknak szeretnénk egy kis segítséget nyújtani, akik úgy érzik, kezdenek elveszni a piac kínálta termékek tömkelegében. Ha minőségi kannabisz olaj rendelés a cél, akkor mindenképpen érdemes felkeresni a CANNADOL webáruház oldalát, ahol számos készítmény közül tudunk válogatni.

Két alapvető típus

A kannabiszolajok között alapvetően kétféle típust különböztetünk meg: az egyik az úgynevezett széles spektrumú olaj, amely egyáltalán nem tartalmaz THC-t. A másik pedig a teljes spektrumú kannabiszolaj, amely maximum 0,2%-ban THC-t is tartalmaz összetevőként. 

Azt azonban fontos kiemelni, hogy ez rendkívül kis mennyiség, tehát nem fog pszichoaktív szerként viselkedni egy ilyen készítmény. Ugyanakkor például doppingvizsgálaton már kimutatható ez a mennyiség, így csak azok számára javasolt a használata, akiknek ezzel nem kell számolniuk.

Mindkét típus tartalmaz egyéb kannabinoidokat is, amelyek a kannabisznövényből származnak. Ilyen például a CBDA, a CBDV, a CBG, a CBN vagy éppen a CBC. Minél több különböző kannabinoid vegyület található meg az olajban, annál jobb lesz a terápiás hatékonysága, mert ezek a vegyületek egymás hatását képesek felerősíteni.

Miért jók a terpének?

A terpének igen fontos összetevői a CBD olajnak, és nagyban befolyásolják annak szervezetünkre gyakorolt hatását. A terpének az illóolajok, amelyeket a kannabisznövényből nyernek ki. A terpének az illatokért, az ízekért felelősek és biológiailag nagyon aktívak, aminek köszönhetően befolyásolják a kannabiszolaj hatásmechanizmusát. Ha igazán jó terápiás értékkel bíró terméket keresel, akkor válassz olyan CBD olajat, amely terpénben gazdag!

Mikor milyen olajat válasszunk?

Ha szorongás kezelésére, mentális zavarok csökkentésére vagy migrén tüneteinek mérséklésére keresünk megoldást, akkor a széles spektrumú CBD olaj megfelelő választás. 

A teljes spektrumú olajok viszont hatékonyabbak lehetnek abban az esetben, ha például izom eredetű problémákra, álmatlanságra, fájdalomcsillapításra vagy éppen emésztési nehézségekre keresünk természetes gyógymódot.

A TCH nagymértékben képes növelni az olajok pozitív hatását, azonban sajnos nem minden típusú problémára megfelelő. Alvási nehézségek esetén jól jöhet, de bizonyos jellegű szorongásos zavaroknál felerősítheti a tüneteket. Ilyenkor mindig érdemes egy szakértővel konzultálni a fogyasztást megelőzően.

Fontos újra kiemelnünk azt, hogy bár az Európában kapható CBD olajok THC-tartalma 0.2 % alatti, bizonyos esetekben nem javasolt a fogyasztása, például ha azzal a sporpályafutásunkat, vagy munkahelyünket kockáztathatjuk.