A projektet Jade Hutton-Mills, PR-szakember és tartalomgyártó hozta létre, saját személyes tapasztalataiból kiindulva: egy olyan teret szeretett volna megalkotni, ahol nők valóban önmaguk lehetnek, egymással kapcsolódhatnak, és megünnepelhetik mindazt, amit a női lét jelent. A koncepció azonban nem egyedül született. Jade üzlettársával és számára rendkívül inspiráló barátnőjével, Bianca Mtengával, a Konzept. alapítójával közösen formálta meg a kezdeményezést. Bianca tervezte és hozta létre azt a finoman komponált, vizuálisan is erős teret, amelyben a HER. filozófiája életre tudott kelni.

A HER.Collective nem hagyományos értelemben vett bulisorozatként lép piacra, hanem olyan többpillérű brandként, amely egyszerre épít közösséget, kulturális élményt és hosszú távú márkaegyüttműködéseket. A női fogyasztói szokások az elmúlt években jelentősen átalakultak: a minőségre, a biztonságra és az élményalapú találkozási pontokra való igény egyre erősebb. A HER. erre a változásra reagál, azzal a céllal, hogy olyan tereket hozzon létre, ahol nők kulturális, közösségi és élményfókuszú programokon keresztül kapcsolódhatnak egymáshoz. 

Bár a nemzetközi diskurzusban egyre gyakrabban merül fel a nemek közötti polarizáció, illetve a férfiak körében tapasztalható magányosság problémája, Jade hangsúlyozza, hogy a HER. nem kíván reakcióként működni ezekre a társadalmi folyamatokra. A kezdeményezés célja nem a szembenállás, hanem a kapcsolódás: oldani a nők közötti rivalizálást, csökkenteni az egymás iránt érzett feszültséget, és egy olyan biztonságos, befogadó teret teremteni, ahol nők együtt tudnak lenni – ítélet, versengés és megfelelési kényszer nélkül.

A social médiában futótűzként terjedő esemény ugyan jelentős pozitív visszhangot kapott, de kritikák is megjelentek, amelyek szerint egy ilyen kezdeményezés tovább mélyítheti a nemek közötti különbségeket. Az alapító, Jade erre így reagált:

Bár nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy sok nő a biztonság miatt is vágyik ilyen terekre, a HER. mégsem dacból született. Ez a projekt szeretetből jött létre.

„Rólunk szól, és arról a szeretetről, amelyet nők iránt érzünk – egymás iránt és saját magunk iránt. Nem akarunk felszínes, ‘girlboss’ típusú feminista mozgalmat építeni, és nem szeretnénk klisékben beszélni a nőiségről. Inkább annak sokoldalúságát, összetettségét és a benne rejlő különbségeket szeretnénk megünnepelni.A HER. arra szeretne rávilágítani, hogy mennyire fontos a nőknek a saját magukkal és az egymással való kapcsolatukat ápolni. Ha ezt megtanulják, jobb döntéseket tudnak hozni – párkapcsolatokban, barátságokban, karrierben, mindenben.”

A kezdeményezés a női közösségépítést helyezi a középpontba, miközben teret biztosít női DJ-knek, előadóknak és kreatív szakembereknek is. Fontos szerepet kaptak azok a márkák is, amelyek valódi, élményalapú módon szeretnének kapcsolódni a női közönséghez. A HER. első eseményének egyik kiemelt partnere a L’Oréal Paris volt, amely elsőként állt a projekt mellé: az LP által támogatott Pallag Evelin- The Make Up School profi sminkesei készítették a résztvevők party-sminkjeit, és a vendégek a márka termékeit is kipróbálhatták az este során. 

Jade szerint a projekt személyes gyökerekkel is rendelkezik. „A HER számomra egy szerelmes levél volt minden jelenlévő nőnek. A női hangokat, erőt és azt az utat szeretném ünnepelni, amely 31 éves koromra segített visszatalálni önmagamhoz. Ezt nagyrészt a barátaimnak, az édesanyámnak és a húgaimnak köszönhetem. A HER ennek a női összetartásnak és a kapcsolatok fontosságának a megünneplése” – mondta az alapító.

A HER. célja egy szeretetteljes, esztétikus és biztonságos közösség építése, amelyben nők újra felfedezhetik egymás jelenlétének erejét. A HER.Collective számára a következő év arról szól majd, hogyan lehet még több teret adni a női élményeknek és párbeszédeknek. A cél egy organikusan épülő közeg, amelyben minden nő megtalálhatja a saját helyét. A kezdeményezés így nemcsak egy eseménysorozat, hanem egy új női tér születése is Budapesten.

(Forrás: Sajtóközlemény, Fotók: Frida Juszku)