A The Atlantic cikkének a kritikusa szerint a legtöbb mai széria ugyanarra a sablonra épül: gazdag emberek gondtalan mindennapjai, ahol hiányzik a valódi tét.
Míg a kilencvenes évek sitcomjai vagy a 2010-es évek dramedyjei tele voltak anyagi szorongással, ma mintha kizárólag a milliárdosok világára fókuszálnánk.
És valóban, a Succession, a The White Lotus, a Selling Sunset vagy épp a Sirens mind azt sugallja, hogy a képernyőn az egyetlen érdekes élet a private jetezés és a jótékonysági gálavacsorák sorozata.
De vajon tényleg unalmas már a hipergazdagság ábrázolása? Nem lehet, hogy van benne valami vonzó is? Miközben aligha tudunk azonosulni a harmincezer dolláros hoteléjszakákkal vagy az Upper East Side életformájával, sok nézőnek épp ez adja a műsorok varázsát. A Gossip Girl például pont erre épített: a kirekesztett szereplők maguk is élvezték a pletykákat és az intrikákat, mert ezek bepillantást engedtek egy olyan világba, amelyhez sosem kaptak volna másként kulcsot.
A jelenség kísértetiesen emlékeztet az Instagramra. Van, akit idegesítenek a tökéletesen megkomponált, filterezett képek, más viszont épp ezekből merít inspirációt. Egy egzotikus utazás, egy gálavacsora vagy egy meghívás, amiből mi kimaradtunk… mindezekből egy szeletet mégis megélhetünk a másik posztjain keresztül. Ugyanez történik, amikor Carrie nappalijában vagy Charlotte Upper East Side-i lakásában nézünk szét: valószínűleg soha nem lesz hasonló házunk vagy életünk, de legalább a képernyőn keresztül eljátszhatunk a gondolattal.
Ha innen nézzük, a gazdagok világa a tévében nem különbözik Középföldétől, a Roxforttól vagy éppen a Marvel-univerzumtól. Tudjuk, hogy soha nem fogunk ott élni, mégis élvezzük a történeteket, mert kiszakítanak a hétköznapokból.
A luxus így válik egyfajta modern fantáziauniverzummá: nem valós, de elég csillogó ahhoz, hogy rövid időre magával ragadjon.
A kérdés inkább az, hogy meddig lesz elég a pénz és a csillogás önmagában. Egy sorozat attól válik igazán maradandóvá, ha képes tétet, konfliktust és valódi emberi történetet adni, legyen szó milliárdosokról vagy átlagemberekről. Addig pedig nézhetjük tovább, ahogy a képernyőn mindenki selyempizsamában reggelizik, miközben mi a saját valóságunkban kicsit álmodozunk arról, milyen lenne, ha egyszer nekünk is jutna hely az Upper East Side-i asztalok egyikénél.
(Fotók: GettyImages)
A cikk eredetileg a W by Roadster negyedik print számában, a 2025-ös Winter Issue-ban jelent meg.
