Kevés olyan ház létezik a világon, ami egyszerre kötődik a gyermekirodalom egyik legismertebb alakjához és a rocktörténelemhez. Az angliai Cotchford Farm azonban pontosan ilyen. Itt írta ugyanis A. A. Milne a Micimackó-történeteket, évtizedekkel később pedig a Rolling Stones alapítója, Brian Jones is itt élt.

A festői birtok Ashdown Forest szélén fekszik, azon az erdős vidéken, amely a Százholdas Pagonyt ihlette. Milne 1924-ben vásárolta meg a házat, és a ma nappaliként használt helyiségben írta meg a világ egyik legismertebb gyermekkönyv-sorozatát. A környező erdőket kisfiával, Christopher Robinnal járta be,

ezek a közös séták pedig inspirációt jelentettek Micimackó, Malacka, Füles és barátaik kalandjaihoz.

A birtok később egészen más okból vált híressé. Brian Jones 1968-ban vásárolta meg a házat, hogy kiszakadjon a hírnév nyomása alól, ám mindössze néhány hónapot tölthetett itt:

1969-ben bekövetkezett halála előtt még ebben a házban értesült arról, hogy kikerült a Rolling Stonesból.

A műemléki védelem alatt álló, 16. századi parasztház több mint 315 négyzetméteres, háromszintes. Hat hálószoba, három társalgó, faburkolatú étkező, könyvtár, családi nappali és egy tágas konyha található benne. A belső terek megőrizték eredeti hangulatukat.

A házat körülvevő birtok legalább annyira varázslatos, mint maga az épület. Gondozott kertek, hatalmas pázsitok, virágágyások és erdei sétányok veszik körül, a fák alatt pedig teniszpálya és egy fűthető szabadtéri medence is helyet kapott.

A különleges ingatlan most bérbe is vehető. A brit Hamptons ingatlaniroda havi 9995 angol fontért, azaz nagyjából 4,7 millió forintért kínálja legalább hat hónapos bérlésre.

(Forrás: RobbReport, fotók: Andy Scott)