A hajóroncsot 2019-ben fedezték fel a finnországi Oulu egyik parkolója alatt. A Hahtiperä nevű teherhajó 1684-ből származik, és bár a maradványok egy részét sikerült megőrizni, nem minden elemet tudtak restaurálni.
Ekkor merült fel az ötlet, hogy a faanyag „második életet” kapjon.

A projektet az Aalto University kutatói vezették, akik textiltervezők, vegyészek és erdészeti szakemberek bevonásával dolgoztak a különleges anyag létrehozásán.
A több évszázados fát először megtisztították a szennyeződésektől, majd cellulózban gazdag péppé alakították. Ebből az egyetem által fejlesztett Ioncell technológiával készítettek rendkívül erős, selymes tapintású szálakat.
A kutatók szerint az anyag még a pamutnál is strapabíróbb lett.
A fonalból végül két ujjatlan maxiruha készült ipari kötőgéppel, teljesen varrásmentes kialakítással, hogy az előállítás során semmilyen hulladék ne keletkezzen.
A ruhák természetes barna árnyalatukat magától a több száz éves fától kapták, ezért nem festették vagy fehérítették őket. A mintázatot mesterséges intelligencia segítségével tervezték meg: a felületen a fa erezetére és digitális zajokra emlékeztető motívumok jelennek meg.

(Forrás: Dezeen, fotók: Aalto University)



