Másképp öltözünk egy városi estén, amit

koktélokkal fűtve töltünk egy skybarban,

de megint más praktikákhoz nyúlunk, ha Nizza kockakövein sétálunk napszemüveg mögé bújva, vagy egy első találkozásra készülünk, amit lehetetlen félvállról venni. Megint más stílust kíván egy olyan helyzet, ahol nemcsak pozitív benyomást akarunk kelteni, de közben önazonosnak is maradni. Ilyenkor elég lehet egy apró részlet, amit egész nap saját magunk miatt viselünk, és amit talán csak mi veszünk észre, de mégis ott van velünk.

Egy szabad nyári nap könnyedsége

Vannak azok a reggelek, amikor egyáltalán nem kell az órára néznünk, nem kell a naptárt lapozgatni és listákat készíteni. Egyszerűen csak kilépünk az ajtón, felvesszük a napszemüveget, és hagyjuk, hogy a város vigyen magával. Ha például Nizzában sétálgatunk, valahogy könnyebb más tempóra váltani. Lassan kortyolt presszók, sikátorok, egy-egy galéria, ahová csak úgy beesünk. A táskánkban talán lapul egy könyv, amit lehet, hogy elő sem veszünk a nap során, mégis megnyugtató és magától értetődő, hogy velünk van. Az ilyen napokra nem kell sok, csak egy lenvászon ing, egy farmershort, egy kényelmes szandál, és a Michael Kors nyakláncának finom, áttetsző fényesség a nyakunk körül. Egy olyan nyaklánc, ami nem akar jelen lenni és tolakodni, ami nem díszít, hanem követ, így máris a kisugárzásunk részévé válik.

Nem túl sok, de nem is kevés – éppen elég

Az első találkozás egy kicsit olyan, mint a színház, különösen, ha egy első randiról van szó. Na nem azért, mintha meg akarnánk játszani magunkat vagy egy adott szerepbe bújni, hanem inkább azért, mert itt is

minden apróság jelentést kap.

Az, hogy hová nézünk, mikor nevetünk, milyen kérdéseket teszünk fel, melyek azok a válaszok, amiket nem adunk meg rögtön. Általában az erre az alkalomra választott outfit is ilyen: nem akar túl sokat, de nem lehet véletlenszerű sem. Kell bele valami, ami kiemel a hétköznapból, például egy szivecske alakú Michael Kors fülbevaló, ami pont a jó pillanatban csillan meg. Amikor hátrasimítjuk a hajunkat. Amikor oldalra billentjük a fejünket egy váratlan válasz hallatán. Vagy amikor csak csendben figyelünk, és jól esik, hogy nem kell beszélni, hanem elmerülhetünk a másik fél történeteiben.

Önazonosan, már az első mondat előtt

Egy első meeting sosem csak a cégnévről és a portfólióról szól. Már azelőtt történik valami, hogy leülnénk: egy kézfogásban, egy

„örülök, hogy végre személyesen is találkozunk”

típusú köszöntésben, egy villanásnyi benyomásban. Ilyenkor nemcsak a szavaink, de a mozdulataink, a jelenlétünk is mesél rólunk. Ezért szeretjük azokat a részleteket, amik nem hivalkodnak, mégis van súlyuk. Egy finoman megválasztott óra pont ilyen: nem versenyez a beszélgetéssel, nem tereli el a figyelmet, de keretet ad a megjelenésünknek. Tiszta, egyszerű vonalakkal, esetleg egy kis csavarral, akárcsak egy jól megírt e-mail vagy CV, mint a Michael Kors rose gold Melissa karórája, amely visszafogott eleganciájával nem másokat akar lenyűgözni, hanem minket emlékeztetni arra, hogy kik vagyunk. Azért, hogy új szerepben vagy helyzetben is magabiztosan tudjuk megmutatni magunkat.

Magabiztos lazaság a város fölött

Egy nyári este a városban, amikor minden kicsit lelassul, de éppen jó ritmusban vagyunk ehhez. A háttérzaj nem zavar, inkább pulzál, a jég lassan olvad a poharunkban, eközben pedig könnyedén, figyelmesen, önazonosan vagyunk jelen.

Ez az a helyzet, amikor nem akarunk megfelelni senkinek,

csak szeretnénk jól érezni magunkat a saját bőrünkben. Kicsit kikapcsolni, közben pedig ragyogni. Ilyenkor a testtartásunk, a gesztusaink, az arckifejezésünk is elárulja, hogy most épp rendben vagyunk. Nem a kiegészítőül választott ékszer tesz különlegessé, hanem az, ahogyan viseljük. A Michael Kors karkötő finoman követi és felerősíti azt az energiát, amit már egyébként is sugárzunk.

A cikk elkészítésében partnerünk volt a Michael Kors.