Hogyan tudja összeegyeztetni a szerepeit? Hiszen egyszerre műkereskedő, édesanya, feleség és még számos izgalmas területen áll helyt.
Ez a kérdés akkor lett volna igazán releváns, amikor még kicsik voltak a gyerekek, mert őszintén mondom, ahogy most visszanézek, nem is tudom, hogyan csináltam. Leginkább csináltam és kész, mert ha feladat van, azt el kell végezni. Most teljesen más a helyzet és ezeket nem is nevezném szerepnek. A műkereskedői hivatásom mellett, a Belvárosi Görög Nemzetiség elnöke, a Honthy-díj alapítója, a Műkereskedők és Galériák Szövetségének alenöke, múzeumi kiállítások kurátora és az RTL-en futó A Legjobb ajánlat c. műsorok szereplője vagyok. E mellett sokat utazom, egyeztetek, szervezek. Ez egy megterhelő életforma, de ilyen az amikor, az ember olyan területen teljesedik ki, ami a hobbija is.
Mire van szükség ahhoz, hogy valaki a műkereskedelemben több mint húsz évig fennmaradjon?
Nagyon sok mindenre, van, amivel születni kell és van, amit meg kell tanulni. A multitasking a lételemem. Ami biztos, hogy kell feladatorientáltság, felelősségtudat, empátia. Tudni kell analizálni és dönteni. Nagyon erős emlékezőkészégre van szükség, minden apró információt elő kell tudni venni. Nélkülözhetetlen a nyitottság és a jó kommunikáció. Néha zsonglőrnek érzem magam, mindig több labdát tartva a levegőben. Volt úgy, hogy az Operettszínházban páholyba foglaltam mert tudtam, hogy előadás közben hívni fognak egy külföldi árverésről vagy hajnali 3kor egy vancuveri licitre vártam. Vettem két mély levegőt, megráztam magam és telefonáltam.
Végül, elengedhetetlen a lojalitás és diszkréció. Sokszor vagyok dilemmában szeretném megmutatni, amit éppen megszereztünk vagy felfedeztünk – aztán ráeszmélek, hogy bár már a 21. században vagyunk és szinte nem is létezik az amit a világhálón nem kommunikálunk, mégis a műkereskedelem egy konzervatív világ és az alap értékek nem változnak. De ez így helyes.
Nagyon fontos a hitelesség is. Vegyük például az életterünket, mi együtt élünk, azzal, amivel foglalkozunk. Az Osztrák-Magyar Monarchia időszakából származó, kiemelkedő minőségű műtárgyakkal, bútorokkal és festményekkel kereskedünk. Az otthonunkban is benne van a szakmai tudásunk és az ízlésünk. Apropó, ízlés, az is kell ehhez a szakmához. És persze a bizalom! Nemcsak az ügyfélnek kell bíznia bennem, hanem nekem is benne. Fontos, hogy ő biztosan tudja, hogy ebben a műfajban én vagyok a legjobb, nyugodtan rám bízhatja magát. Mert egyáltalán nem mindegy, hogy mit veszünk meg és mennyiért, és van olyan is amikor nem szabad megvenni azt a bizonyos tárgyat.
Ehhez persze az is kell, hogy folyamatosan képezzük magunkat, például nemzetközi kiállításokon és külföldi árveréseken Európában vagy a tengerentúlon. Folyamatosan jelen vagyunk Párizsban, Londonban, Brüsszelben vagy akár New Yorkban. Nemrég Versaillesben a férjemnek két órája volt arra, hogy átnézzen négyszáz tételt egy árverés előtt, amik között nem csak festmények voltak, hanem iparművészeti tárgyak is. Ehhez hatalmas, naprakész tudásra is szükség van. Emlékszem, amikor összeházasodtunk és belecsöppentem ebbe a világba, teljesen beszippantott. Még nem volt internet, mi pedig minden létező szakkönyvet, magazint megvásároltunk. Szívtam magamba az információkat, figyeltem és tanultam. A tudást a munka, a folyamatos tapasztalás és az évek adták.
Miből tanul többet: a sikerből vagy a kudarcból?
A sikerből nagyon sokat lehet tanulni, de ehhez kockázatvállalás is kell. A kudarcban viszont nem hiszek, mert az is siker, ha azt mondod, hogy „igen, tanultam ebből a helyzetből, legközelebb jobban figyelek”.
Van bármi, ami még meg tudja lepni a műkincspiacon?
Eléggé idealista vagyok, úgyhogy igen, néha tudok csalódni. Magamból indulok ki, én pedig mindig arra törekszem, hogy közös siker szülessen, de ez egy olyan szakma, ahol nagyon sok mindent átír a pénz, van benne manipuláció, s ingoványosabb, mint bármely más szakma, amit ismerek. Számomra az adott szó szent. Az nehezen érthető számomra, ha egyesek felrúgják a megállapodást. Hadd mondjak egy példát! Valakivel megegyezem, hogy megveszem a képét, megállapodunk, hogy másnap elhozza, és mégsem teszi, mert valakitől végül tízezer forinttal többet kapott. Na, az ilyen emberrel nem kötök többet üzletet.
Van példaképe, múzsája, illetve Ön annak tekinti magát?
Szakmai példaképem a férjem, akitől ezt a hivatást tanultam, és voltak számomra fontos ügyfelek, akiktől sokat tanultam az életről és az üzletről egyaránt. Tisztelem Baán Lászlót a Magyar Nemzeti Galéria és Szépművészeti Múzeumot főigazgatójának tevékenységét, és büszke vagyok arra, hogy a hazai művészeti élet meghatározó szereplőivel kiváló és gyümölcsöző kapcsolatom van. Viszont vannak olyanok is, akik már nem élnek, és akiktől a nőiségemmel kapcsolatban tanultam nagyon sokat. Lányként, 21 évesen mentem férjhez, meg kellett találnom a saját stílusomat. Ma már mondhatom azt, hogy én is inspirálok másokat. Hogy múzsának tartom-e magam? Azt hiszem, megértem rá. Van például egy olyan ékszerkollekció, aminek ihletője voltam.
Mivel tud töltekezni a mindennapokban?
A munkám elképesztő személyes figyelmet és időt kíván, így számomra nagyon fontos a csend. Olyankor úgy érzem töltődöm. Szeretek utazni, olvasni és jókat beszélgetni akár ismeretlenekkel. Érdekelnek az új történetek.
Vízöntőként, az alkotás a lételemem, legyen az kézzel fogható vagy elvont folyamat. Gyerekkoromtól szerettem fényképezni, de évek óta tervezek ékszereket is. Szívesen osztom meg a számomra tetsző dolgokat azokkal, akik közel állnak hozzám. Amikor nyaraláson vagyok, amit megamnak megveszek, abból azonnal veszek a barátnőimnek is, mert biztos vagyok benne, hogy nekik is tetszene. Tulajdonképpen ez lehet egy jellemhibám is, hogy másokra erőszakolom Elenit. (Nevet – a szerk.) De mindig mindenkinek megvettem azt az ékszert is, ami megtetszett neki rajtam. Én nem látok abban rivalizálást, ha más is azt hordja amit én. Szerintem mindenkinek a saját egyénisége formálja a végeredményt. Én annak nagyon tudok örülni, ha örömet okozhatok ezzel.
Az Ön esetében mennyire válik szét a munka és a kikapcsolódás? Létezik egyáltalán „nem munkához kötött” utazás?
Majdhogynem azt mondanám, hogy nem. Sok helyen jártunk már a világban, de majdnem mindig oda visz minket az út, ahol dolgunk van. Persze sokan mondják, hogy „hú, de rossz lehet mindig Párizsba, meg Londonba menni”, de a munkánk a hobbink is, így az utazások nemcsak munka utak. A másik fontos kérdés pedig az, hogy van-e az embernek annyi ideje, hogy két-három hétre Ázsiába vagy Seychelle-szigetekre utazzon? Hát elmondom, nincsen.
A valódi kikapcsolódás nekem Görögország, és azon belül is egy konkrét hely: Parosz sziget, ami az Égei tenger közepén található. Több mint húszonöt éve járunk ide. Kegyelmi állapot, ha találsz egy helyet ahová mindig szívesen visszatérsz, ahol jól érzed magad és fel tudsz töltődni.
Villámkérdések
Ha a világ összes festménye és műalkotása közül választhatna, melyik lenne az a három, amit elhelyezne a nappalijában?
Mindenki rávágná, hogy egy Piacasso-t, de én nem fogom most ezt mondani. Választanék egy olasz reneszánsz festményt, világi témájú alkotást. A második egy olyan Vaszary festmény, ahol a tengerpart is látszódik a háttérben, a harmadik pedig egy Jacques Lipchitz bronzszobor.
Ki az a három személy akit szívesen meghívna vacsorára?
Maria Callast biztosan. Szeretem a vele készült interjúkat. Időtlenül bölcs volt! A második Berthe Weill, az első női műkereskedő volt Párizsban. A századfordulón az ő döntései formálták és segítették a modern irányzatok alkotóinak, pl. Matisse és Marquet sikereit. A harmadik pedig Andre Kostolany tőzsdecápa lenne.
Melyik az a galéria, ahol szívesen dolgozna fél évig és miért?
A New York-i Neue Galerie, mert az a gyűjtési területe, amivel mi is foglalkozunk. Mindig is szerettem volna, hogy magyar festmények is legyenek ott, ha már Osztrák-Magyar Monarchia-korabeli műtárgyakra fókuszálnak. Kifejezetten zavar, hogy csak osztrák és német alkotások vannak a galériában.
A művészet olyasmi, ami…
megszépíti és teljessé teszi az életedet. Örömet ad. Gondolatokat ébreszt. Formál és ösztönöz. Veled tart az egész életed során.
