Napjainkban egyre többen tekintenek a barátságra úgy, mint elsődleges érzelmi kötelék. Közös lakások, közös pénzügyek, sőt különböző ceremóniák is jelzik, hogy a hosszú távú elköteleződés már nem kizárólag a romantikus kapcsolatok terepe.
Talán van némi sarkítás a címben, ugyanis eddig egyetlen ilyen hajszálat sikerült felfedeznem az egyébként elég sötét hajamban, azonban néhány másodpercig ez is okot adott némi aggodalomra. Persze ezt ellensúlyozhatná az az időnként egy-két humoros megjegyzésnek is alapot adó tény, hogy „a párom fiatalít”, ugyanis nálam hat évvel később született. A téma egyébként eléggé hot topicnak számított az elmúlt évben, hiszen a filmvásznon rendre visszatérő elemmé vált az idősebb nő és fiatalabb férfi kapcsolata, gyakran azzal a narratívával, hogy ez valami tiltott, de annál inkább izgalmas viszony. Ez a valóságban is így van, vagy ott inkább elítélendő?
Online párt keresni kicsit olyan, mint egy fesztivál tömegében a barátaid után kutatni – idegtépő, magányos, és lassan aggasztó.
A nyitott kapcsolat manapság izgalmasabb, mint egy viszony – a filmekben és sorozatokban mindenképpen.
Eddig mindig csak szereplőként találkoztam a magazinok világával, most viszont először a másik oldalról , főszerkesztőként is beleláthattam ebbe a folyamatba. Egyszerre volt izgalmas és kihívásokkal teli élmény. A lapszám fő tematikája a The Art of Balance, vagyis az egyensúly művészete. Sokan nap mint nap keressük azt az állapotot, amikor minden a helyén van, de azt hiszem, ezt tökéletesen elérni szinte lehetetlen. A magazin készítése során sok inspiráló nővel beszélgettem, és újra meg újra előkerült ez a kérdés: hogyan lehet egyensúlyt találni? Abban szinte mindannyian egyetértettek, hogy időt kell adnunk magunknak arra, hogy lelassítsunk, kicsit eltávolodjunk a zajtól, és más perspektívából nézzünk rá az életünkre. Az interjúk mellett rengeteg izgalmas és különleges anyag készült még ebbe a lapszámba az utazás, a divat, a gasztronómia és a kultúra világából, így nagyon büszke vagyok arra, amit közösen létrehoztunk.
Axente Vanessa, főszerkesztő