Három hetes luxusvonatúton fedezhető fel a legendás Selyemút
A Selyemút évszázadokon át nemcsak kereskedelmi útvonal, hanem kultúrák, vallások és történetek találkozási pontja is volt. Egy új, nagyszabású luxusutazás során azonban ebbe most is belekóstolhatunk.
Dátum2026. február 23.
SzerzőKassai Eszter
A Geographic Expeditions idén indítja el első, huszonkét napos, több mint háromezernyolcszáz kilométeres vonatútját, mely Kínától Üzbegisztánig szeli át Ázsiát. Az út során a Selyemút öt országán zakatol keresztül a vonat.
Az utazás Pekingben veszi kezdetét, majd követkeszik Hszian, ahol az utasok a híres aggyaghadsereget is megtekinthetik. A vonat ezután a Góbi-sivatag felé veszi az irányt, ahol tevegelés is vár az érdeklődőkre. Ezt követően jönnek Közép-Ázsia országai, így Kazahsztán, Kirgizisztán és Üzbegisztán, ahol a vonatról leszállva az iszlám építészet emlékeivel, nyüzsgő bazárjaival és történelmi városaival ismerkedhetnek meg.
A Golden Eagle luxusvonat tágas kabinokkal, bárszalonnal és kifinomult gasztronómiai élményekkel várja az utasokat.
Az út ára fejenként valamivel több, mint ötvenezer dollártól indul, ami körülbelül 18,5 millió forintnak felel meg.
Eddig mindig csak szereplőként találkoztam a magazinok világával, most viszont először a másik oldalról , főszerkesztőként is beleláthattam ebbe a folyamatba. Egyszerre volt izgalmas és kihívásokkal teli élmény. A lapszám fő tematikája a The Art of Balance, vagyis az egyensúly művészete. Sokan nap mint nap keressük azt az állapotot, amikor minden a helyén van, de azt hiszem, ezt tökéletesen elérni szinte lehetetlen. A magazin készítése során sok inspiráló nővel beszélgettem, és újra meg újra előkerült ez a kérdés: hogyan lehet egyensúlyt találni? Abban szinte mindannyian egyetértettek, hogy időt kell adnunk magunknak arra, hogy lelassítsunk, kicsit eltávolodjunk a zajtól, és más perspektívából nézzünk rá az életünkre. Az interjúk mellett rengeteg izgalmas és különleges anyag készült még ebbe a lapszámba az utazás, a divat, a gasztronómia és a kultúra világából, így nagyon büszke vagyok arra, amit közösen létrehoztunk.