Pakosz Annával egy klasszikusan meghitt angol pubban ülünk Észak-Londonban, ahová a legújabb kiállítása köré szervezett előadás után tértünk be. Anna egy világjáró művész, aki elsősorban festészettel foglalkozik, de nem idegen tőle a nyomatkészítés, a textilalapú művészet és a fotózás, valamint a performansszal egybekötött meditációs elvonulás szervezése sem. 2024 őszén költözött Budapestről Londonba, én pont két évvel előtte – mindkettőnket a város művészeti színtere vonzott. Én azóta egy nemzetközi művészeti vásár és magazinnál, a Frieze-nél helyezkedtem el, Anna pedig a tanulásba vágott bele.
Talán van némi sarkítás a címben, ugyanis eddig egyetlen ilyen hajszálat sikerült felfedeznem az egyébként elég sötét hajamban, azonban néhány másodpercig ez is okot adott némi aggodalomra. Persze ezt ellensúlyozhatná az az időnként egy-két humoros megjegyzésnek is alapot adó tény, hogy „a párom fiatalít”, ugyanis nálam hat évvel később született. A téma egyébként eléggé hot topicnak számított az elmúlt évben, hiszen a filmvásznon rendre visszatérő elemmé vált az idősebb nő és fiatalabb férfi kapcsolata, gyakran azzal a narratívával, hogy ez valami tiltott, de annál inkább izgalmas viszony. Ez a valóságban is így van, vagy ott inkább elítélendő?
Ikonikus városrészek - mint a londoni és New York-i Soho - élénk, művészetközpontú szelleme ihlette a Sziget egyik új városrészét, a Szohót. Egy multikulturális olvasztótégely, ahol a zene, az utcai kultúra és a kreativitás találkozik.
Bejelentették az Emmy-díj jelöltjeit, és mint mindig, most is bőven van mit böngészni: a tévés kategóriák labirintusában idén a Különválás talált legtöbbször célba, szám szerint huszonhétszer.
A Mattel új Barbie babákkal ünnepli a Clueless, vagyis a Spinédzserek 30. évfordulóját.
A „Schiaparelli: Amikor a divat művészetté válik” című kiállítás 2026. március 21. és november 1. között lesz látható a Victoria and Albert Museum Sainsbury Galériájában.
Több, augusztusban esedékes európai koncertjét mondta le a napokban A$AP Rocky és most a lemondáshullám a Szigetet is elérte. A szervezők azonban gyorsan pótolták a hiányt: a Sziget pénteki napján a Nagyszínpad headlinere Kid Cudi lesz.
Harminc méter magasan lebegő „szellemek” kísérik a Holdat, lenyűgöző légi táncot lejtve, a földön gigantikus zsiráfok bandukolnak fel s alá, máshol színes óriási papagájok játékos energiával töltik be a teret. Egy energikus, látványos utcai zenés - színházi előadás a közösségi terek művészi birtokbavételét ünnepli. És hatalmas vitorlák lebegésében a kortárstánc és cirkusz fúziója is felbukkan. De lássuk, mi más teszi még izgalmasan látványossá és elgondolkodtatóvá a Nagy Utcaszínház és Sétáló Utcaszínházi pro dukcióival a Sziget idei forgatagát.
Úgy tűnhet, hogy a csapból is az önfejlesztés folyik, de még így is vannak, akik teljesen elkerülik ezt a témát, és nem kívánnak életük nehézségeivel vagy azok megoldásával foglalkozni, míg mások szinte túlbuzogják, és minden hétre keresnek egy önfejlesztő programot.
Divat, film és képzőművészet találkozik idén nyáron a Louvre-ban – érkezik a Cinema Paradiso, a négynapos szabadtéri filmfesztivál, a Chanel támogatásával.
Főszerkesztőnk, Gyöngy Soraya volt Izing Róbert vendége a Roadster magazin podcastjának legutóbbi epizódjában. Többek között Soraya marokkói életéről, a legutóbbi lapszámról, és arról beszélgettek, hogy miben más ez a harmadik fashion editorial, mint a korábbiak voltak.
Az Acne Studios új, állandó galériateret nyit Párizsban, Acne Paper Palais Royal néven. A helyszín 2025. június 26-án nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt, elsőként Paul Kooiker fotográfus önálló kiállításával.
A londoni V&A South Kensington ad otthont az Egyesült Királyság első olyan kiállításának, amely teljes egészében Marie Antoinette életét és stílusát állítja középpontba.
Eddig mindig csak szereplőként találkoztam a magazinok világával, most viszont először a másik oldalról , főszerkesztőként is beleláthattam ebbe a folyamatba. Egyszerre volt izgalmas és kihívásokkal teli élmény. A lapszám fő tematikája a The Art of Balance, vagyis az egyensúly művészete. Sokan nap mint nap keressük azt az állapotot, amikor minden a helyén van, de azt hiszem, ezt tökéletesen elérni szinte lehetetlen. A magazin készítése során sok inspiráló nővel beszélgettem, és újra meg újra előkerült ez a kérdés: hogyan lehet egyensúlyt találni? Abban szinte mindannyian egyetértettek, hogy időt kell adnunk magunknak arra, hogy lelassítsunk, kicsit eltávolodjunk a zajtól, és más perspektívából nézzünk rá az életünkre. Az interjúk mellett rengeteg izgalmas és különleges anyag készült még ebbe a lapszámba az utazás, a divat, a gasztronómia és a kultúra világából, így nagyon büszke vagyok arra, amit közösen létrehoztunk.
Axente Vanessa, főszerkesztő