Meet the Muse | Axente Gréta

Nem harsány, nem akar sok lenni, jelenléte mégis erős és inspiráló. A napjai nem hétfőtől péntekig tartanak, a munkája nem munkaidőhöz kötött, és a világát nem algoritmusok formálják, hanem intuíció, érzékenység és gondos figyelem. Az Essa márka menedzsereként, tartalomkészítőként, stílusérzékeny, gondolkodó nőként éli a mindennapokat, miközben egyszerre tanulja, építi és újraértelmezi azt, hogyan lehet jelen lenni ebben a zajos világban úgy, hogy közben önmaga marad. Grétivel listákról és halogatásról, Pinterest-boardokról, ezüst cipőről, olvasmányélményekről, imposztor-szindrómáról és az önazonosság finomhangolásáról beszélgettünk.

„Nincs főnököm, aki megsimogatja a fejemet, ha valami jól sikerül”

– mondja nevetve Gréti, miközben a munkájáról mesél. A hangjában mégsincs hiányérzet, csak valami halk realizmus. Mert bár papíron egy családi vállalkozásban dolgozik, a gyakorlatban ez inkább hasonlít egy one-woman show-ra, mint egy klasszikus csapatmunkára. Az Essa márkánál ő felel mindenért: a social media posztoktól a csomagolásig, a kreatív iránytól a legapróbb részletekig. Az Essa történetéhez már az ötlettől kezdve kapcsolódik, hiszen a márka alapítója Gréti nővére, Axente Vanessa világhírű modell: „Hosszú évek óta nyüstöltem Vanit, hogy Ausztráliából hozzon nekem termékeket, lényegében ezzel kezdődött az egész. Hiszen a példánk jól mutatta, hogy még bőven lehet itthon újdonságot mutatni a táplálékkiegészítők és vitaminok piacán.”

Az aktív munkavégzés a diplomája megszerzése kapcsán vált napi rutinná számára. Kezdetben a tanulmányai és a Mercedes-Benznél töltött PR-gyakornokság osztotta meg az idejét. „Szerettem azt a világot, szerencsére nem abból állt a gyakornoki munkám, hogy fénymásoljak vagy kávét főzzek. Autókat vezethettem – ami egyébként hatalmas szenvedélyem – és komoly felelősségem volt a PR menedzserrel való együttműködésben. Nagyon fontos volt számomra, hogy megtapasztaljam a corporate közeget, hogy milyen egy ’rendes’ vagy inkább úgy mondom, hogy szokásos munkahely, mielőtt beszálltam a családi vállalkozásba.” Azóta azonban egészen más ritmus szerint telnek a napjai. Nincsenek hétfők és hétvégék, nincs kilenctől ötig terjedő munkaidő, viszont minden nap van valami, amihez hozzá kell nyúlni.

„Május elsején is dolgozom és augusztus 20-án is. Lehet, hogy csak két órát, de nem tudok teljesen elszakadni tőle. Nincs olyan, hogy kikapcsolom a telefonomat, mert én kezelem a socialt is. Ha én nem posztolok, akkor senki.”

Gréti a kreatív, a modell, az operatőr, a vágó – és még az is, aki feltölti a videót, megírja hozzá a caption-t, és válaszol az üzenetekre. „Néha elfáradok benne, és különösen a vágás az, amit sokáig tologatok. De közben meg szeretem is ezt az egész folyamatot, mert tudom, hogy ezzel tudok adni valamit másoknak.” A munkája ráadásul nemcsak tartalomgyártásból vagy a vizuális koncepciók menedzseléséből áll, hanem például a csomagolásért is ő felel, ami valós, kézzel végzett, fizikai munka, és amit talán a legjobban szeret. „Nagyon hiányzott egy olyan feladat, ami nem abból áll, hogy a laptopom előtt ülök, hanem a két kezemmel csinálok valamit. Jó érzés, hogy a csomagokat, amiket összepakolok, valaki megkapja, örömet okoz neki.”

A munkához való viszonya egyszerre fegyelmezett és bensőséges. Szereti, amit csinál, de nem idealizálja. Nem tagadja, hogy vannak nehézségek: a magány, a strukturálatlanság, a visszajelzések hiánya. „Néha jó lenne, ha valaki időnként egy picit irányítana, vagy legalább visszacsatolna, de közben az egészet úgy kezelem, mintha a sajátom lenne.” Amikor motivációról kérdezem, nem a nagy szavakat keresi, inkább olyan konkrétumokat említ, mint egy kedves üzenet egy ismeretlentől, egy barátnő visszajelzése, vagy amikor a nővére kritizál valamit. „Nála tudom, hogy ez nem személyes, hanem szakmai. És örülök neki, mert az ilyen visszajelzés fejleszt.” Munkaállomásai ideiglenesek: néha otthon egy íróasztalnál, máskor a nővére lakásában, vagy egy kávézóban dolgozik, ha már túl sok az egyedüllét. Mégis, ebben a szabálytalan ritmusban is van egyfajta belső rend, listák, határidők, kézzel írt teendők mentén. „Tudom magamról, hogy halogatós vagyok, de ha egyszer nekikezdek, és kihúzom az első tételt, akkor már sokkal könnyebben megy. Ezt ráadásul szó szerint értem, mert nagyon szeretek kézzel írni, engem ez a mozdulat – kihúzni valamit – mindig felszabadít.”

Gréti számára a közösségi média nem csupán munkaeszköz. Inkább egyfajta emlékgyűjtés, egy privát vizuális napló, ami az évek alatt – szinte észrevétlenül – vált követett, inspiráló felületté. „Sosem akartam tartalomgyártó lenni” – mondja teljes természetességgel. „Mindig is úgy posztoltam, mintha egy személyes fotóalbumot raknék össze.”

Mégis, ahogy mondja, a közösségi médiában való folyamatos jelenlét nem mindig egyszerű: „Tényleg annyi impulzus ér, hogy néha egyet hátra kell lépnem. Van, hogy azt érzem: amit csinálok, az nem elég. Hogy nem új, nem különleges, nem más, mint a többieké. Ilyenkor szinte meg kell magamat győznöm, hogy ez rendben van.” Egy podcastban hallott mondat különösen megmaradt benne: „Valakinek a szemete másnak a kincse.” Ahogy mondja, ez nemcsak a turkálókra igaz, hanem a digitális térre is. „Van, amit én már túl egyszerűnek érzek vagy túlgondolok, de más pont ebben az apróságban talál majd valamit, ami megfogja.” Pont ezért gondolja, hogy fontos, hogy az emberek, ha lehetőségük van rá, pozitív visszacsatolást adjanak egymásnak.

„Én gyakran dicsérek meg akár idegeneket is az utcán, ha például csinosan vannak felöltözve vagy kellemes a kisugárzásuk. Úgy gondolom, hogy ezek az apróságok nagyon sokat adnak, mindkét felet feltöltik.”

Gréti egyszerre élvezi és megkérdőjelezi az online jelenlétet. Tudja, hogy a posztjaival, videóival sokakat inspirálhat, és tudja, hogy néha maga is egy jóízlésű scroll spirálban találja magát. „Pinterest-függő vagyok. Olyan sok szép dolgot látok, hogy néha egyszerűen feszültséget érzek, mert mindent akarok.” Az önazonosság megtartása ebben a vizuális zajban különösen fontos pont. Gréti számára ez tanulási folyamat, határhúzás a kijelzők és saját mentális terei között. „Soha nem olvasok rólam szóló kommenteket vagy bejegyzéseket. Tudatosan. Szerintem az annyira romboló dolog, nem akarok része lenni a fröcsögéskultúrának. Meghúzom a vonalat.”

Ez a tudatosság nem mindig volt ennyire stabil. Volt időszak, amikor egy-egy kritika, egy visszajelzés elég volt ahhoz, hogy elbizonytalanítsa. De mára ebben is határozottabb:

„Régen, ha valaki azt mondta akár egy ruhadarabomra, hogy ez túl sok, akkor elgondolkodtam, hogy valószínűleg igaza van.”

A jelenléte, akár az online világban, akár a való életben már nem az elvárások mentén formálódik, hanem önazonosan, belülről. Ha valami nem fér bele, akkor az kimarad, de nem a világ, hanem saját maga kedvéért.

Amikor a gasztronómiáról kezdünk beszélni, hamar kiderül, hogy ez az egyik olyan terület, ahol Gréti nem tud és nem is akar kompromisszumot kötni, még ha épp nem is ő áll a konyhában. „Nem főzök jól, ami talán amiatt van, hogy nem gyakorlom sokat ezt a tevékenységet. Régen jobban élveztem, de amióta Budapesten élek, valahogy nem volt olyan konyhám, ahol igazán otthon éreztem volna magam.” Ennek ellenére az étel továbbra is fontos szervezőelv az életében: „Én tényleg az evés köré szervezem a napom. Ez az a pont, amiben nem vagyok spontán – tudnom kell előre, mit, mikor és hol eszem.” Allergiái miatt tudatosan választ helyet és fogást, de ez nem jelent lemondást, inkább finomítást. Kedvenc fővárosi helyei között szerepel a Goli, a Qui és a 101 Bistro is. „Persze a listáról nem maradhat le a Fausto’s Ristorante sem, ami a vőlegényemék családi étterme, így gyakorlatilag naponta szoktam ott enni.” Bár nem tartja magát nagy bulizósnak, azokat az alkalmakat, amikor egy jó bor mellett lehet beszélgetni, vagy egy daytime party során lehet táncolni, annál inkább értékeli. Ha utazásról van szó, a szeme felcsillan. Ausztrália a nagy szerelem: „ha bárhova költözhetnék, gondolkodás nélkül oda mennék.”

Miközben tájak, ízek és emlékek egymásba úsznak, valami mégis állandó: a vizualitás. A stílus, ami nem harsány, de karakteres. „Mostanában egyre letisztultabban öltözködöm. Simple with a twist, valahogy így tudnám leírni. Szeretem, ha egy darabban van valami kis játék, egy különleges szabás, részlet, kivágás.” A színek iránti szeretet is ott van benne, csak épp nem mindig talál helyet a ruhatárban. Ami viszont mindig hangsúlyos: a cipő és a táska. „Kiegészítő-párti vagyok. Viszont a minőséget preferálom a mennyiséggel szemben, inkább próbálok egy-egy örök vagy éppen nagyon izgalmas darabba beruházni.” Az esküvőjére való készülésnél is ugyanaz az elv vezeti, mint minden másban: az önazonosság.

„A ruhám sem klasszikus menyasszonyi ruha lesz. Olyan darabot kerestem, amit később is tudok viselni, akár egy nyaraláson.”

Gréti világában nincs éles határ munka és magánélet között, de épp ezért tudatosan figyel arra, hogy időről időre ki tudjon lépni a folyamatos pörgésből. A közösségi média zajából, a feladatlistákból, a túl sok „kell”-ből. „Amikor már érzem, hogy túl sok az impulzus, elmegyek sétálni. Az mindig segít.” A séta és az olvasás azok, amik újrarendezik benne a dolgokat. Vannak könyvek, amelyekhez újra és újra visszatér. „Bibók Beától az Ellopott gyermekkor nagyon mélyen megérintett. Nem szoktam újraolvasni könyveket, de ezt kétszer is elolvastam. Az a fajta könyv, ami közben magadra ismersz, és hirtelen az is világossá válik, hogy kik azok az életedben, aki szintén benne vannak a leírtakban.” A pszichológia iránti érdeklődés egyébként régóta kíséri – nem direkt módon, inkább finoman beépülve a mindennapjaiba. És ha épp nem lelki rétegekben merül el, akkor jöhetnek a könnyed regények. „Emily Henry könyveit nagyon szeretem. Nem bonyolultak, de elrepítenek. Egy másik világba, pont annyira, amennyire néha szükség van rá.” Az önismeret számára nem cél, hanem jelenléti forma. Egy folyamatos belső munka, aminek egyik legfontosabb hozadéka a határhúzás megtanulása volt. Ez persze nemcsak másokkal szemben fontos, hanem saját magával szemben is. Tudja, hogy hajlamos a túlvállalásra, a szorongásra, a halogatásra, és tudja azt is, hogy ezeken csak tudatos figyelemmel tud enyhíteni. Gréti nem akar tökéletes lenni, inkább figyel, tanul, újrahangol. A felszín mögött egy nagyon is konkrét belső tér rajzolódik ki: finoman felépített, gondosan kezelt, őszintén megélt.