Ha azt kérdezik Zsófitól, hogy mivel foglalkozik, a válasz nem egyszerű szakmai titulusok felsorolása. Munkája két, látszólag távoli, valójában mégis összefonódó területen zajlik: az orvoslás és a kreatív önkifejezés határmezsgyéjén. „Az egészségügyi vonalon – a kórházi és rendelői munkában – megvan ez a klasszikus, kiszámítható ritmus: bemegyek, elvégzem a feladataimat, és ha letettem, akkor valóban vége van a napnak” – meséli, hozzátéve, hogy ez is egy tanulási folyamat volt számára: megtanulni nem hazavinni fejben az eseteket, és tényleg letenni a munkát a nap végén. Ez a fajta struktúra fontos alapot jelent az életében. Stabilitást ad, még ha fizikailag és mentálisan fárasztó is tud lenni. Éppen ezért különösen éles a kontraszt a másik területtel: a kreatív munkával, ami sokkal inkább organikusan épül be a hétköznapjaiba. „A kreatív munkám teljesen összefonódik a magánéletemmel, nálam ez a kettő elválaszthatatlan. Ha valami mélyen megérint, vagy történik bennem egy fontos megélés, az nemcsak inspirál, hanem segít rendszerezni is. Amikor ezt szavakba tudom önteni – legyen az egy szöveg, egy kép vagy akár egy podcast –, az engem is visszavisz a középpontomba.”

A workshopok, podcastok, Instagram-tartalmak nem kívülről érkező briefek nyomán születnek, hanem belső indíttatásból. Az önismereti folyamatokat, saját eszközeit, megéléseit dolgozza fel és osztja meg másokkal, miközben ez őt is inspirálja. „Az egész onnan indult, hogy elkezdtem használni azokat az eszközöket, amik engem mozgatnak és inspirálnak az életben. Idővel ezekből a személyes tapasztalatokból formálódott valami olyan, ami már másoknak is tud adni.”

Az egészségügyi és a kreatív tevékenységek összehangolása nem egyszerű logisztikai feladat, hanem tudatos ritmuskeresés. Zsófinál ez leginkább úgy működik, hogy próbálja szétválasztani a két területet: külön napokat szán a kórházi és a kreatív feladatokra. „Most épp egy olyan időszakban vagyok, amikor igyekszem különválasztani a napokat. Ha például reggel fél 8-ra a kórházba kell mennem, akkor azt a napot teljesen annak a munkának szentelem, fejben és jelenlétben is” – meséli. „Ritkán fordul elő, hogy egy kórházi nap után még marad bennem elég tér vagy energia ahhoz, hogy igazán alkotni tudjak.” Ilyenkor inkább visszatöltő programokat választ: barátnőkkel találkozik, vagy egy könnyedebb eseményt tart. Az intenzív jelenlétet igénylő kreatív feladatok viszont külön figyelmet, ráhangolódást igényelnek, és ehhez ideális környezetet is szeret teremteni magának.

„Az ideális napom úgy indul, ahogy igazán jól esik: hosszú meditációval, nyugodt reggelivel. Néha még egy második reggelire is jut idő” – nevet. Zsófi napjai nem órarendszerűen vannak beosztva, inkább energiák, fókusz és hangulat mentén szerveződnek. Ha kórházi nap van, ott teljes jelenlét; ha kreatív nap, akkor az egész reggel és délelőtt ráhangolódás, belső tér, szabad áramlás. Azonban nem minden nap indul úgy, mint egy slow living inspirációs poszt, és ezt Zsófi is pontosan tudja. Vannak sűrűbb, rohanósabb időszakok, amikor nincs lehetőség hosszú reggelikre vagy elmélyült írásra. Ilyenkor nem az a cél, hogy mindenáron visszahozza az „ideális” verziót, hanem hogy megtalálja azokat az apró kapaszkodókat, amelyekben mégis tud kapcsolódni magához. „Ilyenkor is igyekszem beilleszteni valamit, ami megtart, ha csak pár percre is, egy rövid meditációt vagy egy egyszerű gyakorlatot” – mondja.

A külső körülményeken nem mindig lehet változtatni, a belső hozzáálláson viszont igen. „Rájöttem, hogy sokszor több energiát visz el az, hogy előre szorongok valamitől, mint maga a helyzet, amikor végül megtörténik” – emlékszik vissza például a 12 órás ügyeleti napokra. Ezért ma már inkább a mindsetváltásra törekszik: nem harcol azzal, ami van, hanem próbálja abból kihozni a legtöbbet. Egy kis tea, egy fülhallgatóban szóló mantra, egy csendes perc. Apróságok, de mindez elég lehet ahhoz, hogy ne csak túlélje, hanem jelen is tudjon lenni egy zsúfolt napon.

A kreatív munka, bármennyire örömteli is, nem mindig kiszámítható. Nincs rajta „bekapcsolás” gomb. Talán épp azért tud szabadon alkotni, mert megengedte magának, hogy ne mindig menjen. Ne legyen állandó teljesítménykényszer, se belső elvárás. „Megvan bennem az a szabadság, hogy mivel a rezidensképzésem egy stabil, papíron teljes állásként működik, a kreatív folyamataimhoz továbbra is megengedéssel tudok közelíteni” – részletezi Zsófi. Ez a belső szabadság a kulcs ahhoz, hogy ne váljon görcsössé az alkotás. Ha nem jön az ihlet, nem erőlteti.  A kreativitás nála nem lineáris, inkább ciklikus, mint az évszakok. Vannak időszakok, amikor minden áramlik, és vannak, amikor semmi sem mozdul.

„Szeretek évszakokban gondolkodni. Már tisztán látom, hogy legutóbb kellett a mély, csendes tél – az az elengedés –, hogy megszülethessen valami új. Van, amikor meg sem tudnám állítani az ötleteket, csak áramlanak. Ez a tapasztalat megtanította arra, hogy a kreativitás nem robotüzemmód. Inkább tánc. Légzés. Hullámzás. A legnagyobb ajándék benne talán pont az, hogy nem mindig „működik”.

A kiégés sokaknál tabutéma Zsófinál viszont éppen ebből indult el minden. Nemcsak hogy megtapasztalta, de meg is engedte magának, hogy felismerje, megélje, majd új irányba fordítsa az energiáit. „Nálam az egész tulajdonképpen egy kiégéssel indult, abból nőtt ki először az önismereti folyamat, majd ebből bontakozott ki fokozatosan a kreatív vonal is” – meséli. Tizenhat-tizenhét éves korában, amikor egy éven keresztül visszatérő, krónikus mandulagyulladásokkal küzdött, a teste szó szerint megálljt parancsolt. „Majdnem egy évig újra meg újra antibiotikum-kúrákon voltam. Az volt az első olyan időszak, amikor tényleg el kellett gondolkodnom: mi az, ami fontos? Mit akarok csinálni? Mi az, ami már nem szolgál engem?” Ez a megállás indította el az önismereti úton. Ekkor kezdett el jógázni és fokozatosan elindultak azok a belső folyamatok, amelyek mára már nemcsak az életét, de a munkáját is meghatározzák. Később, az orvosi egyetem alatt újra átélt egy burnoutot, abból született meg az első saját elvonulása, a legelső retreat. „Valójában ezek a kiégések vezettek oda, hogy elkezdtem tényleg azt csinálni, ami feltölt. Nemcsak muszájból, hanem belső meggyőződésből.” A kiégés nála sokszor fizikai tünetekkel is járt: extrém kimerültséggel, alvásszükséglettel, megállással. Nem véletlen, hogy pont ezek után fordult a resztoratív jógához, és ahhoz a szemlélethez, amely a megállást, a pihenést és az újrakapcsolódást helyezi a középpontba.

A munka és a magánélet közötti határok kérdése nála nem elméleti dilemma, hanem a mindennapok valósága. Két olyan területen is dolgozik – orvosként és alkotóként –, amelyek mindkettője mély jelenlétet, figyelmet és érzelmi bevonódást igényel. A kérdés tehát nem az, hogy lehetséges-e a szétválasztás, hanem hogy mikor és hogyan működik. Az egészségügyi munkájában Zsófi ezt már abszolút megtanulta, a kreatív oldalon viszont egészen más a helyzet. Az nem egy feladatlista, amit munkaidőben kipipál, hanem egy állandó belső mozgás, ami átszövi az életét.

Ha valaki ennyire mélyen dolgozik emberekkel – legyen szó testileg vagy lelkileg –, joggal merül fel a kérdés: van-e bármi az életében, ami teljesen másról szól? Egy hobbi, egy szokás, ami nem kötődik sem a hivatásához, sem az önismereti úthoz? A válasza őszinte és egyszerű: „Vicces, de ha belegondolok, igazán nincs is olyan tevékenység, ami teljesen különállna. A főzés például kifejezetten fontos, nemcsak táplálás, hanem kapcsolódás is.” Vannak persze olyan tevékenységek, amelyek kicsit elviszik máshova – de még ezekben is ott marad a saját belső világának lenyomata. „Imádok mozogni! A snowboard például óriási szerelem. A szörf is. De… én még a szörföt is elviszem egy ilyen full spirituális journey-be” – mondja nevetve.

Az inspiráció Zsófi számára nem keresett, hanem észrevett dolog. Egy apró részletben, egy emberi történetben, egy virágszálban, vagy épp egy betegség mélyebb jelentésében is ott lehet. „A természet abszolút az egyik legerősebb inspirációforrásom. Ott vannak a virágok… imádom a friss virágokat. Mindig van belőlük otthon.” A másik erőteljes inspirációforrás: maga az ember. Pontosabban az emberi tapasztalat, az érzelmek és a megélések. „Engem iszonyatosan érdekel, hogy ki hogyan él meg egy betegséget. Akár egy komolyabbat, akár csak egy kis dolgot. A pszichológiája. Hogy mit üzen ez. Hogy mit jelenthet mélyebben.”

Persze ott van az utazás is, ami Zsófinál szinte mindig kapcsolódik egy mélyebb tapasztaláshoz, belső munkához. Elvonulás, új ritmus, új terek. „Olyan helyekre szeretek menni, ahol lehet kapcsolódni. Ahol a tér is támogatja azt, hogy befelé figyelj” – meséli.  „Nekem most Mallorca egy óriási szerelemhely lett pár éve. Kétszer is voltam ott, és valahogy mindig visszahúz.” Nem meglepő, hogy az utazási céljai is gyakran ehhez a vonalhoz kapcsolódnak. „Nagyon szeretek kifejezetten elvonulós helyekre menni. Ahol van tér. Ahol lehet lassítani. Ahol lehet tényleg kapcsolódni.” Itthon ilyen számára például a Hi Hekaté retreat center a Balaton-felvidéken, és hasonló hangulatú helyeket keres külföldön is.

Számára az otthon nem csupán lakóhely, hanem egy olyan tér, ahol valóban önmaga lehet. Ahol a fények, a textúrák, az illatok és az apró tárgyak mind azt a biztonságot és otthonosságot közvetítik, ami számára fontos. „Nagyon vonz az egyszerűség. Szeretem, ha letisztult egy tér – kevés bútor van benne, de azok úgy vannak jelen, hogy jó érzés közöttük lenni” – mondja, majd sorolja a számára legfontosabb darabokat: „Van egy kis báránybőröm, azon ülök reggelente. Ezek az apróságok nagyon sokat jelentenek. Mindig van nálam füstölő vagy illatos gyertya. Ezek annyira meghatározzák a hangulatot. Tényleg csak egy kis gesztus, de rögtön más lesz tőle a tér.”

Az olvasás az egyik legtermészetesebb kapcsolódási formája – de nála is, mint sokaknál, hullámzó intenzitással van jelen az életében. Volt idő, amikor minden hónapban több könyvet rendelt, ma viszont inkább más platformokon, más ritmusban keres elmélyülést. „Volt egy időszakom, amikor iszonyat sokat olvastam. Havonta három könyvet rendeltem. Nem feltétlen olvastam el mindent az elejétől a végéig, de mindig vissza-visszatértem hozzájuk. Azokhoz a könyvekhez ma is nyúlok” – meséli Zsófi. Az olvasás számára nemcsak tartalom, hanem hangulat, jelenlét, egy másfajta idő. Mostanában inkább más formában talál rá a mélyebb gondolatokra. „Most nincs olyan intenzív olvasós időszakom. Inkább a Substack lett az óriási szerelmem.” Ez az online platform, ahol írók, gondolkodók, kreatívok osztják meg hírleveleiket, írásaikat, egy lassabb, személyesebb, „emberibb” alternatívája a közösségi médiának. „Annyira más, mint az általános social média oldalak. Nincs rajta ez az állandó pörgés. Olyan érzés, mintha tényleg levelet kapnál valakitől, aki gondolt rád. És közben elgondolkodtat, inspirál.”

Siker és kihívás, két oldal, egy történet. Nála a kettő gyakran ugyanabból a forrásból fakad: abból, hogy a legszemélyesebb dolgait is képes megosztani másokkal, miközben ezekből nemcsak ő, hanem mások is meríthetnek. Amikor arról kérdezem, mi az, amit eddigi munkái vagy alkotásai közül a legnagyobb sikerélménynek él meg, nem egy eseményt, nem egy mérföldkövet említ, hanem egy érzést. Egy pillanatot. Egy állapotot. „Óriási ajándékként élem meg, hogy azokat a dolgokat, amik nekem újra és újra segítenek szerelembe esni az élettel, megoszthatom másokkal is. És hogy abból, ami engem mélyen megérint, születhet valami, ami másokat is megérint. Ilyenkor konkrét pillanatok jutnak eszembe: amikor egy retreaten ülünk, csodás a kilátás, nézzük a naplementét, és csak ott vagyunk. Egy teaceremónia csendje, vagy egy légzőgyakorlat, amikor valaki először kapcsolódik újra igazán önmagához. „Ezek az élmények egyszerre tiszták, egyszerűek és mélyek.

Mi jelenti a legnagyobb kihívást? Az minden egyes alkalommal ott van, újra és újra. Nem az eseményszervezésben, nem a tartalomgyártásban, hanem abban, hogy elhiggye: amit ad, az elég. „Mai napig minden esemény előtt van egy pont, amikor elkezdek szorongani. Hogy mi van, ha nem jönnek? Ha valamit rosszul írtam le? Ha nem volt elég jó a szöveg, az időzítés, az algoritmus?” Ez az a belső munka, amit folyamatosan csinál: újra és újra visszahozni magát a bizalomba. Hogy amit csinál, az működhet, és hogy nem a számok, hanem a kapcsolódás a lényeg. „Ez akkora önismereti folyamat. Megosztani önmagad, a gondolataid, az érzéseid… Ha bárkinek van ehhez affinitása, csak ajánlani tudom. Rengeteget tanulsz magadról. És közben mások is tanulnak belőle.” Zsófi orvos és alkotó. Meditáló és rendszerező, elemző és intuitív ember. A világai első ránézésre különbözőek, mégis szervesen kapcsolódnak, hiszen belőle indulnak, és hozzá térnek vissza.