Az IKEA Kompishäng kollekciót kifejezetten azoknak tervezték, akik gyakran költöznek, és szeretnék bútoraikat autó nélkül is könnyedén magukkal vinni.
A svédek pontosan tudják, milyen értékes minden napsütéses óra, ezért az IKEA különleges projektbe fogott. Húsz év meteorológiai adatai alapján megkeresték az ország legnaposabb egy négyzetméternyi területét. A győztes helyszínen pedig egy új turisztikai látványosságot is létrehoztak.
Kilenc év után újra visszatér az IKEA ikonikus PS kollekciója, aely ezúttal még játékosabb, rugalmasabb és modernebb megoldásokkal reagál a kis lakások és a mai életmód kihívásaira.
Új életet kap az IKEA egyik régi raktárépülete. Az Älmhultban megvalósuló projekt egyedülálló módon kapcsolja össze a bútortervezés múltját, jelenét és jövőjét.
Eddig mindig csak szereplőként találkoztam a magazinok világával, most viszont először a másik oldalról , főszerkesztőként is beleláthattam ebbe a folyamatba. Egyszerre volt izgalmas és kihívásokkal teli élmény. A lapszám fő tematikája a The Art of Balance, vagyis az egyensúly művészete. Sokan nap mint nap keressük azt az állapotot, amikor minden a helyén van, de azt hiszem, ezt tökéletesen elérni szinte lehetetlen. A magazin készítése során sok inspiráló nővel beszélgettem, és újra meg újra előkerült ez a kérdés: hogyan lehet egyensúlyt találni? Abban szinte mindannyian egyetértettek, hogy időt kell adnunk magunknak arra, hogy lelassítsunk, kicsit eltávolodjunk a zajtól, és más perspektívából nézzünk rá az életünkre. Az interjúk mellett rengeteg izgalmas és különleges anyag készült még ebbe a lapszámba az utazás, a divat, a gasztronómia és a kultúra világából, így nagyon büszke vagyok arra, amit közösen létrehoztunk.
Axente Vanessa, főszerkesztő