Emlékművet épített az IKEA Svédország legnaposabb pontján
A svédek pontosan tudják, milyen értékes minden napsütéses óra, ezért az IKEA különleges projektbe fogott. Húsz év meteorológiai adatai alapján megkeresték az ország legnaposabb egy négyzetméternyi területét. A győztes helyszínen pedig egy új turisztikai látványosságot is létrehoztak.
Dátum2026. június 29.
SzerzőKassai Eszter
A rekordot Gotland szigete tartja, mely Svédország keleti partjainál fekszik a Balti-tengerben. A vizsgálatok szerint ezen a ponton 2005 és 2025 között évente átlagosan 2137 órán át sütött a nap, ami napi közel hat órának felel meg. Az IKEA ezt a különleges helyet két, a Skarpö kerti szék által ihletett kőfotellel jelölte meg,
melyek egyszerre szolgálnak pihenőhelyként és emlékműként.
Linda Vikström, az IKEA Svédország kommunikációs vezetője úgy fogalmazott: amikor véget ér a hosszú tél, az emberek szinte azonnal kiköltöznek a szabadba, ezért szerették volna méltó módon megjelölni az ország legnaposabb pontját.
A cél az, hogy a hely idővel Gotland egyik új nyári látványosságává váljon.
Az odajutás némi tervezést igényel, a sziget ugyanis Stockholm környékéről háromórás kompúttal vagy félórás repülőjárattal érhető el.
Eddig mindig csak szereplőként találkoztam a magazinok világával, most viszont először a másik oldalról , főszerkesztőként is beleláthattam ebbe a folyamatba. Egyszerre volt izgalmas és kihívásokkal teli élmény. A lapszám fő tematikája a The Art of Balance, vagyis az egyensúly művészete. Sokan nap mint nap keressük azt az állapotot, amikor minden a helyén van, de azt hiszem, ezt tökéletesen elérni szinte lehetetlen. A magazin készítése során sok inspiráló nővel beszélgettem, és újra meg újra előkerült ez a kérdés: hogyan lehet egyensúlyt találni? Abban szinte mindannyian egyetértettek, hogy időt kell adnunk magunknak arra, hogy lelassítsunk, kicsit eltávolodjunk a zajtól, és más perspektívából nézzünk rá az életünkre. Az interjúk mellett rengeteg izgalmas és különleges anyag készült még ebbe a lapszámba az utazás, a divat, a gasztronómia és a kultúra világából, így nagyon büszke vagyok arra, amit közösen létrehoztunk.