Ha létezik szerelem első és folyamatosan a sokadik látásra egy várossal, akkor velem ez történt Londonnal. Én szeretem őt, ő pedig viszontszeret, mert rengeteg élményt és számomra előnyös körülményt sikerült „bemanifesztálnom”. London az a város, amely sosem fogy ki a meglepetésekből, minden utcasarok után egy szebb és szebb utca tárulhat föl, ahol úgy érzi magát az ember, mintha egy filmdíszletben sétálgatna.
Három éve minden tavasszal megérkezünk Míkonoszra, és hat hónapra ez az otthonunk. Az első alkalommal még csak turisták voltunk, azt hittük, ismerjük a szigetet – hiszen láttuk már a képeken, sétáltunk a fehér utcákon, csodáltuk a naplementét a Little Venice-ben. De amikor üzletet nyitsz egy helyen, az sokkal mélyebb kötődést hoz magával.
Lehet kevesebb, lehet több, de a tapasztalataink azt mutatják, hogy két nap az ideális, amit Marrákesben tölthetünk. A Christine Wang, a marokkói Tamraghtban található Hey Yallah kávézó taljdonosa már jó párszor megjárta Marrákest, sokszor visszatér, hogy a falusi slow life környezetből kiszakadjon pár napra, és a nagyváros nyüzsgésében töltődjön fel új élményekkel, inspirációkkal.
Eddig mindig csak szereplőként találkoztam a magazinok világával, most viszont először a másik oldalról , főszerkesztőként is beleláthattam ebbe a folyamatba. Egyszerre volt izgalmas és kihívásokkal teli élmény. A lapszám fő tematikája a The Art of Balance, vagyis az egyensúly művészete. Sokan nap mint nap keressük azt az állapotot, amikor minden a helyén van, de azt hiszem, ezt tökéletesen elérni szinte lehetetlen. A magazin készítése során sok inspiráló nővel beszélgettem, és újra meg újra előkerült ez a kérdés: hogyan lehet egyensúlyt találni? Abban szinte mindannyian egyetértettek, hogy időt kell adnunk magunknak arra, hogy lelassítsunk, kicsit eltávolodjunk a zajtól, és más perspektívából nézzünk rá az életünkre. Az interjúk mellett rengeteg izgalmas és különleges anyag készült még ebbe a lapszámba az utazás, a divat, a gasztronómia és a kultúra világából, így nagyon büszke vagyok arra, amit közösen létrehoztunk.
Axente Vanessa, főszerkesztő