Szerző: Szilágyi Anna Magdolna
Átlagos szerda este van, munkából hazaérve a telefonomat nyomkodom, inspiráció gyanánt keresek cikkeket a legnépszerűbb social media oldalakon egy 2025-ös divattrendekről szóló esszé megírásához. Szinte alig nézek végig két rövid formátumú videót, mikor egy féktelen diétázást népszerűsítő influenszerrel találom szemben magam. Ám ahelyett, hogy rögtön továbbgörgetnék, megnézem a teljes videót, sőt még a kommenteket is elolvasom. Innentől kezdve nem telik el úgy nap, hogy ne jönnének elém olyan tartalmak, amelyek a szinte már anorexiába torkolló soványságot reklámozzák.
Ezek az üzenetek hosszú távon észrevehetetlenül is beférkőznek a tudatalattinkba, elégedetlenséget szülve önmagunkkal és a testünkkel szemben. Aki eddig egészséges testalkattal rendelkezett, itt az ideje, hogy betegesen vékonyra fogyjon.
De miért lep meg ennyire a téma gyakori előfordulása, ha igazából másról sem szól jelenleg a popkultúra, mint a nulla testzsírszázalék progpagálásáról? Elég csak a közelmúlt meghatározó divattrendjeit vizsgálni: az Y2K-stílusirányzatok reneszánszukat élik, minden üzlet tele csípőnadrágokkal, haspólókkal és miniszoknyákkal. Ezekhez a ruhadarabokhoz már a 2000-es évek alatt is a vékony, nőies formákat mellőző testalkatot párosítottuk. A kifutókon leginkább az úgynevezett ,,heroin chic” esztétikát képviselő modellekkel találkozhattunk. Igen, a kifejezés valóban a keménydroghasználattal járó karikás szemekre, a beesett, sápadt arcra és az étvágytalanságra utal. Ha valaki egy kicsit is eltért megjelenésében a leírt tulajdonságoktól, nem felelt meg az akkori szépségideálnak. Éppen ezért nők milliói próbálkoztak radikális diétákkal, hashajtó teákkal és egyéb, mesés fogyást ígérő kapszulákkal. Az áhított filigránság így sem vált mindenki számára elérhetővé, a karcsú alak sokaknak csak álom maradhatott.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy ez a vágyakozás napjainkban sem hagyott alább. Az amerikai hírességek körében bizonyosan nem: mind több sztár fogy le szinte egyik napról a másikra a 2017-ben piacra dobott szemaglutidalapú injekciók segítségével. Az Ozempic, a Mounjaro és Wegovy néven futó gyógyszereket eredetileg cukorbetegek hosszú távú testsúlyszabályozása céljából alkották meg, ám szinte varázslatosnak titulált súlycsökkentő hatásuk miatt egyre több, alapvetően egészséges ember szeretné felíratni magának őket. A szerencséseknek, akiknek ténylegesen sikerül hozzájutniuk a szerhez, mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk. A nem tb- vagy egyéb támogatásra vásárolt orvosságnak borsos ára van, melyet pillanatnyilag a leggazdagabb embereken kívül mások nemigen képesek megfizetni. Persze a legnagyobb gyógyszercégek folyamatosan dolgoznak olcsóbb, egyszerűbb, fogyást elősegítő csodakapszulák létrehozásán, de ezek a folyamatok lassúak és igen
költségesek, így nem tudni, mikor válhat a vékonyság minden társadalmi réteg számára könnyen „megszerezhetővé”. Jelenleg tehát a csontsoványságot egyfajta kiváltságnak is tekinthetjük, melyet megfelelő adottságok vagy anyagi háttér nélkül nem mindenki kaphat meg. A The Economist magazin a témát részletesen körbejáró, októberben publikált írása szerint pont ez az elérhetetlenség teremti meg a tökéletes mítoszt a vékony testalkat körül, amely igazából soha nem is ment ki a divatból, hiába a 2010-es évek testpozitív kampányai. Ha a párizsi, londoni, milánói vagy New York-i kifutókra tekintünk, mid-size modellekkel nem igazán találkozunk, vagy ha igen, az a ritka kivéletek közé sorolható. Az úgynevezett átlagos méret sosem játszhatott fontos szerepet a szélsőségekre támaszkodó divatiparban. A kiemelkedőség, különlegesség és egyediség olyan tulajdonságok, amelyeket legbelül mindannyiunk szeretne magára aggatni. Fontos azonban látnunk, hogy a testünk ennek ellenére sem válhat trendek, divatirányzatok és abszurd szépségideálok áldozatává. Nem véletlen, hogy az internet és a közösségi oldalak globális elterjedésével a testképzavarokkal küzdő felnőttek száma napról napra emelkedik. A végletekig feszített diéták, a koplalás, a mozgásszegény életmód és a fogyókúrás „csodaszerek” használata hosszú távon akár visszafordíthatatlan fizikális és mentális károkat okozhat. A vékonyság önmagában nem az egészséggel egyenlő. Az, hogy a társadalom mit tart vonzónak, elfogadhatónak vagy éppen kívánatosnak, valamilyen módon mindig változni fog. Nekünk viszont nem muszáj…
A cikk eredetileg a W by Roadster harmadik print számában, a 2025-ös Summer Issue-ban jelent meg.
(Borítókép: GettyImages)
