A klasszikus és számomra tökéletes brunch a hétzáróra esik. Ezen a napon az idő lassabban telik, és mintha maga a reggel is hosszabban nyújtózkodna – pláne, ha az előző éjszaka, mondjuk úgy, kitolódott.
A brunch nem követi az ébredés törvényeit. Lehet kései reggeli vagy korai ebéd, sőt konkrétan ebéd is, a lényeg, hogy nincs szigorú keretbe gyömöszölve. Talán a legemberibb étkezésnek mondanám, mert nem sürget senki, nincs benne kapkodás, nincs benne kényszer.
Éppen ezért szeretem megadni a módját. Szépen felöltözni, kényelmesen elindulni, rászánni a fél napot. A kiválasztott helyen – legyen az egy nagypolgári időkbe visszaröptető kávéház, afféle state of the art hotel, vagy egy luxuskategóriás szálloda étterme, netán egy aprócska reggeliző – az ablak mellé ülni, és a ráérős falatozás közben elmerengeni a kilátásban, csak úgy rábambulni a városra, hogy ezen alkalommal ne cikázzanak gondolatok a fejemben.
Ha most kedvencet kellene jelölnöm a többféle opcióból és miliőből, a klasszikus sunday brunchra tenném a jelet. Ezzel a fentiek tekintetében aligha okozok sokkoló meglepetést. Ilyenkor picit úgy érzem, hogy királyként bánnak velem; odakísérnek az asztalomhoz, elviszik a kabátomat (később visszaadják), pezsgővel kínálnak, aztán az ott töltött két-három órám alatt lesik minden kívánságomat. Ételeket is ajánlanak, mesélnek róluk. Apropó: ennek a típusú brunchnak az egyik nagy előnye, hogy a végeláthatatlannak tűnő svédasztalról kvázi „büntetlenül” válogathatok és kóstolhatok meg új dolgokat. Abból és annyit eszem, amennyi jólesik. Így ismertem meg annak idején például a lazac-Wellingtont, amivel azóta szoros kapcsolatot ápolok.
A brunch persze nem csupán az ételekről szól. Ha társasággal megyek, akkor a családról, a barátokról. Ha kettesben, akkor a meghittségről. Ha egyedül, akkor magamról. Még mielőtt nagyzolással vádolna az olvasó, természetesen nem tehetem meg, hogy minden hétvégén elmenjek, de őszintén bevallom, ha megtehetném, abban az esetben sem biztos, hogy mennék. Mégpedig azért, mert nem akarnám, hogy elinflálódjon, és megszokássá váljon. Maradjon inkább kivételes, ünnepélyes esemény, amit lehet várni, készülni rá. A brunch az én színesceruza-készletem egy szürkén induló vasárnapon.
(Fotók: GettyImages)
A cikk eredetileg a W by Roadster harmadikprint számábam, a 2025-ös Summer Issue-ban jelent meg.
