A South Kensington egyik csendes utcájában álló ház nemcsak Madonna és Guy Ritchie otthona volt, hanem a 2004-es Torta című film egyik fontos helyszíneként is ismert.
Bérbe adják azt a 16. századi angol vidéki házat, ahol A. A. Milne megírta a Micimackó-történeteket, és amely később a Rolling Stones alapítójának, Brian Jonesnak is otthona volt.
Az IKEA Kompishäng kollekciót kifejezetten azoknak tervezték, akik gyakran költöznek, és szeretnék bútoraikat autó nélkül is könnyedén magukkal vinni.
Újabb különleges látnivalóval gazdagodott Barcelona. A híres Casa Batlló csaknem hároméves restaurálást követően megnyitotta a nagyközönség előtt harmadik emeletét, mely több mint egy évszázadon át a Batlló család leszármazottainak otthonául szolgált.
A Balaton-felvidék kulturális kínálata egy jelentős kortárs képzőművészeti eseménnyel bővül idén nyáron: július 11. és augusztus 23. között a lovasi Nagy Gyula Galéria ad otthont annak a kéthónapos pop-up kiállításnak, amelyet Sárvári Zita kurátor, a Heart & Cherry Galéria alapítója hív életre.
A Tiffany & Co. új Love & Celebration kampánya arra helyezi a hangsúlyt, hogy a legfontosabb kapcsolat sokszor az, amit önmagunkkal alakítunk ki.
A FENDI új kreatív vezetője, Maria Grazia Chiuri a test szabadságát és az időtlen eleganciát állította első haute couture kollekciójának középpontjába.
Zeibig Anna ékszerművész alkotásai egyszerre mesélnek a sérülékenységről, a belső átalakulásról és az újrakezdés bátorságáról. A kollekció idén a kortárs ékszerművészet egyik legmagasabb presztízsű nemzetközi eseményén, a Munich Jewelry Week keretében mutatkozott be.
Mi mindent szimbolizálhat egy arckrémes tégely, egy ikonikus reklámszlogen, egy munkaruha vagy egy drogériapolc a társadalmi változások tükrében? Hogyan alakult át a szépség fogalma, a női fogyasztók megszólítása és a bőrápolási rutinok kultúrája az elmúlt ötven évben?
Mi mindent szimbolizálhat egy arckrémes tégely, egy ikonikus reklámszlogen, egy munkaruha vagy egy drogériapolc a társadalmi változások tükrében? Hogyan alakult át a szépség fogalma, a női fogyasztók megszólítása és a bőrápolási rutinok kultúrája az elmúlt ötven évben?
A tavaszi megújulás jegyében immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Women Power Beauty Day, az Adrienne Feller luxus kozmetikai márka és a Párisi Udvar Hotel Budapest közös eseménye. A május 9-i exkluzív élménynap célja, hogy teret adjon a lelassulásnak, az önmagunkkal való kapcsolódásnak és a tudatos feltöltődésnek
A Brit Nagykövetség idén is megrendezte hagyományos kerti partiját III. Károly király hivatalos születésnapjának tiszteletére, ahol a brit kultúra és gasztronómia legkiválóbb képviselői kaptak helyet.
Egy friss kutatás szerint önmagában nem elég, ha sok gyümölcsöt és zöldséget fogyasztunk, de az sem mindegy, melyiket választjuk.
Ahogy megérkezik a forró nyár a fővárosba, a W Budapest ismét az egyik leghűsítőbb találkozóhellyé válik. Idén nyáron az ikonikus Drechsler-palota a Roku Ginnel közösen újragondolt W Terrace visszatérésével, valamint egy vadonatúj Terrace Takeovers programsorozattal várja vendégeit. Az egyestés események Budapest legkedveltebb gasztronómiai koncepcióit és bárjait hozzák el az Andrássy út legszebb pontjára.
Egy friss felmérés szerint a turisták többsége annyit nézegeti előre az úti célját a közösségi médiában, hogy mire megérkezik, szinte semmi sem okoz számára meglepetést.
Miközben Európa legismertebb nyaralóhelyei egyre zsúfoltabbak, ez a mediterrán úti cél még mindig megőrizte a nyugodt hangulatát.
A világ legismertebb márkái egyre látványosabb beach clubokat nyitnak a legnépszerűbb üdülőhelyeken, ahol a vendégek nemcsak pihenhetnek, hanem a luxusbrandek által képviselt életstílust is megtapasztalhatják. Összegyűjtöttük az idei szezon legizgalmasabb kollaborációit.
Eddig mindig csak szereplőként találkoztam a magazinok világával, most viszont először a másik oldalról , főszerkesztőként is beleláthattam ebbe a folyamatba. Egyszerre volt izgalmas és kihívásokkal teli élmény. A lapszám fő tematikája a The Art of Balance, vagyis az egyensúly művészete. Sokan nap mint nap keressük azt az állapotot, amikor minden a helyén van, de azt hiszem, ezt tökéletesen elérni szinte lehetetlen. A magazin készítése során sok inspiráló nővel beszélgettem, és újra meg újra előkerült ez a kérdés: hogyan lehet egyensúlyt találni? Abban szinte mindannyian egyetértettek, hogy időt kell adnunk magunknak arra, hogy lelassítsunk, kicsit eltávolodjunk a zajtól, és más perspektívából nézzünk rá az életünkre. Az interjúk mellett rengeteg izgalmas és különleges anyag készült még ebbe a lapszámba az utazás, a divat, a gasztronómia és a kultúra világából, így nagyon büszke vagyok arra, amit közösen létrehoztunk.
Axente Vanessa, főszerkesztő